Csináld azt amit szeretsz, vagy szeresd azt, amit csinálsz?

Nagyon nem mindegy...

Amikor mentálisan már annyira padlón voltam, hogy úgy éreztem, hogy nem bírom már elviselni az életet, valaminek történnie kell, hogy elmúljon az a gyilkos szorítás a fejem körül, a torkom és a gyomrom körül, hogy érezzek valami megkönnyebbülést, mert ebbe már belepusztulok, nem tudtam, hogy mit, de valamit tenni akartam.

Elképzelni sem tudtam, hogy én magam hogyan segíthetnék saját magamon, meggyőződésem volt, hogy én mindent megteszek egy jobb életért, de hát a körülményeim..., a körülöttem élő emberek..., a lehetőségek hiánya....

És sorolhatnám, hogy mennyi mindent és mindenkit hibáztattam...

Helyzetek, amiknek másoknak kellene lenniük...

Emberek, akiknek máshogy kellene viselkedniük...

A legtöbb ember azt hiszi, hogy helyesen gondolkodik és nem érti, hogy ezt mások miért nem látják...

Kerestem könyveket, bújtam az internetet, előadásokat hallgattam, sikertörténeteket bogarásztam, hátha kiderül valami okosság, de mindig csak az jött szembe velem, hogy ha változást akarok megtapasztalni az életemben, meg kell változtatnom a gondolkodásomat, a dolgokhoz való hozzáállásomat.

Senki, még a hozzám legközelebb álló emberek sem fognak megváltozni azért, hogy én jobban érezzem magam.

Lehet, hogy a hozzám-állásukon változtatnak, többet fognak sajnálkozni, biztosítanak az együttérzésükről, de az a legvalószínűbb, hogy inkább egyre inkább kerülik a velem való találkozást, mert pont van elég bajuk, nem akarják még az én nyomorommal is terhelni az idegeiket.

Amúgy tényleg...

Hogyan várhatjuk el másoktól, hogy változzanak, miközben magunkról sziklaszilárdan kijelentjük, hogy "ez vagyok én. ilyen vagyok... akinek nem tetszik, odébb állhat..."

Nem, nem...

De akkor még nem tudtam...

Szeresd azt, amit csinálsz...

Az elmúlt 10-12 évet úgy szoktam jellemezni, hogy a pokolból a mennyországba jutottam.

Évekkel ezelőtt mondtam ezt először, amikor még úgy gondoltam, ha nem lesz ennél jobb az életem, én már akkor is elégedett vagyok, mert tudom, hogy oda, ahol voltam, már nem fogok visszaesni, ugyanis tisztán láttam, hogy minek köszönhető a javulás, történhet bármi, az élethez való hozzáállásomon, a gondolkodásomon, a történésekre való reakcióimon bármikor tudok változtatni.

Mert ezek a változások hozták el az örömöt az életembe. A békét, amire igaz, hogy vágytam, de fogalmam sem volt, hogy milyen az, mert soha sem volt béke bennem...

És akkor mi a különbség aközött, hogy az ember csinálja azt, amit szeret, vagy szeresse azt amit csinál?

Hosszú ideig kerestem, hogy mit szeretnék csinálni, mivel szeretnék foglalkozni, mi okozna örömöt, miközben a mindennapos kötelezettségeimet utáltam, továbbra is harcban álltam a világgal, hagyjon engem mindenki békén, mert így soha nem fogom megtalálni, hogy mit szeretek csinálni, mit szeretek az életben.

Már nem tudom, hogy minek vagy kinek a hatására egyszer csak felnyílt a szemem, és rájöttem, hogy miközben harcolok mindennel és mindenkivel, nem fogok tudni beengedni olyan tapasztalatokat az életebe, amik jó érzéssel töltenek el.

Ezért hát a hatalmas mennyiségű trutyiban, amit teremtettem magamnak, elkezdtem kutatni valami kis örömet adó dolgok után.

Először tűt kerestem a szénakazalban.

Amikor az ember tele van keserűséggel, gyűlölettel, nehezteléssel, nem olyan egyszerű a szépet és jót észrevenni.

Viszont hatalmas önfegyelemmel, és hittel, hogy valóban meg fog változni az életem, hogy így teszek, egyre több szépséget fedezek fel, és már alig-alig akad, ami le akar dönteni a lábamról.

Persze a kisördög azért figyel, hogy mikor tud ledönteni a lábamról, de már résen vagyok, és tudom, hogy mit kell tennem, vagy sokszor inkább mi az amit nem kell tennem, ahogy régebben reagáltam, és a dolgok szépen elsimulnak.

Erről írok...

Az életem egy hatalmas átalakuláson ment át, mint ahogy én magam is.

Vagyis ahogy én változtam, velem együtt változott az életem és ez a folyamat most is tart.

Apróságok, amik hatalmas lépést jelentenek.

Jelentéktelen dolgok, amikre talán épp azért nem fordítunk figyelmet, mert úgy gondoljuk, hogy a hatalmas problémáinkat hogyan tudná megváltoztatni egy-egy kis gondolat, önfegyelem, reakció, bármi...

Nem mondom meg senkinek a tutit...

Nem mondom, hogy valakinek ezért vagy azért ilyen vagy olyan az élete...

Nem mondom, hogy ha ezt vagy azt csinálod, jobb lesz...

Nem adok tanácsot, nem osztom az észt...

Arról írok, amit én megtapasztaltam, amire rájöttem az elmúlt pár évben, amit alkalmazok az életem, a lelkiállapotom és az egészségem érdekében...

Régóta tervezem, sőt többször neki is kezdtem, hogy írok a tapasztalataimról, de mindig visszatartott az, hogy nem akarok tanácsot adni senkinek.

Meditálok, futok, túrázok, rajzok, szeretek kézműveskedni, de ez nem jelenti azt, hogy ha valaki csinálja ezeket a dolgokat, boldogabb lesz.

Csak azért, mert azt látjuk, hogy valaki jól érzi magát bizonyos tevékenységek közben, nem azt jelenti, hogy az az oka a boldogságának.

Sokkal inkább azért talál rá az örömet adó foglalatosságokra, mert eleve jól érzi magát az életében, és szembejönnek azok a lehetőségek, amik még több elégedettséget okoznak.

Elkötelezett híve vagyok a gyógynövényeknek, fogyasztom őket, rengeteg jó tapasztalatom van velük, de nem mondom senkinek, hogy fogyassza azt, amit én és az megoldás lesz a problémájára.

Olyan étrend kiegészítőket szedek, amiket alaposan körbejártam, de nem mondom azt, hogy ettől 100%, hogy te is jobban leszel.

Ezek egyszerűen a saját tapasztalataim a saját életemben.

Egyet viszont biztosan ki merek jelenteni, hogy aki nem változtat a saját gondolkodásán, a dolgokhoz való hozzáállásán, mindig, mindig, mindig ugyanazokat a tapasztalatokat fogja megélni, és minden valószínűség szerint egyre rosszabb formában.

Viszont ha képesek vagyunk felhagyni az önromboló gondolkodással, elindulunk egy olyan élet felé, ami elégedettséggel tölti el a lelkünket.

És ez az elégedettség nem azt jelenti, amit az egós gondolkodásunkkal képzelünk, de hogy mit, azt mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia :)